Elfelejtett németek

 

Mindig a történelem volt a kedvenc tantárgyam. Az igazat megvallva, az egyetlen tantárgy, amelyből kiválóra érettségiztem. Nem olyan régen, körülbelül fél éve azonban rájöttem, nem biztos, hogy minden pontosan úgy van, ahogyan azt tanították. Mire is gondolok? Úgy emlékszem, hogy annak idején azt tanították, hogy a török hódoltság utáni betelepítések (főleg a német) leszármazottai a mai nemzetiségiek. A korábban, a Középkorban betelepítettek beolvadtak, kipusztultak. Kisebb történelmi sokként ért, amikor egy ilyen „beolvadt” közösségre találtam, és hogy apai ágon én is közülük való vagyok.

Egy ártatlan családfakutatással kezdődött. Már gyermekkoromban is zavart az, hogy az apámon, és a testvéremen kívül nem ismertem más Fleischert. 2000 őszén rászántam magamat a kutatásra. A dédnagymamám leányfejjel szülte apai nagyapámat, így az ő családneve a Fleischer tovább öröklődött. A dédnagyanyám Nagybörzsöny településen született, oda kellett mennem kutatni. Első nekifutásra egészen az 1780-as évek közepéig sikerült eljutnom. Azért csak addig, mert korábbról nem volt evangélikus anyakönyv. Szerencsére a katolikus anyakönyvekben előtte vezették az evangélikusokat is, így 2001 januárjában, és februárjában egészen az 1600-as évek végig jutottam, és bebizonyítottam, hogy az összes nagybörzsönyi származású Fleischer rokon. Ekkor még mindig nem tudtam, hogy ez egy milyen régi közösség. Bár felvillanyozott az a tény, hogy minket nem Mária Terézia telepített be az országba, de igazából nem gondoltam bele komolyan.

Ehhez az kellett, hogy egy szintén családfakutató ismerősöm révén 2001 márciusában beléptem a Magyarországi Németek Családfakutató Egyesületébe. Egy-két hónappal később belépett még valaki. Batizi Zoltánnak hívják, régész, és Nagybörzsönyben lakik. Mellesleg anyai ágon Fleischer ősökkel rendelkezik. Ő indította el a lavinát. Mint a történelemben jártasabb személy ráirányította a figyelmem egy-két dologra.

Tőle tudom, hogy megjelent Horváth M. Ferenc tollából egy könyv a településről, amit a Száz magyar falu könyvesháza Kht adott ki. Sikerült megszereznem, és kincsesbányának bizonyult a számomra. Nagybörzsöny bányász település volt, és a közeli alsó-magyarországi bányavárosokkal (például Körmöcbányával, Selmecbányával) tartott fent kapcsolatot. Ezekbe a városokba az 1200-as években települtek dél-közép német és dél-bajor nyelvet beszélő németek. Valószínűleg innen hívott be a börzsönyi bányák művelésére családokat a földesúr, az esztergomi érsek. Ezt az támasztja alá, hogy még az 1800-as években is megállapítható volt: a nagybörzsönyi német tájszólás rokonságot mutat a körmöcbányai dél-német, bajor eredetű nyelvvel.

Azonban ezzel kapcsolatban van valami, aminek valahogy utána kellene járni. Van egy rövid településtörténet a nagybörzsönyi polgármesteri hivatal folyosóján kifüggesztve. Ezt egy korábbi iskolaigazgató állította össze. Ebben felsorolja a település ismert neveit, és egy „Pilsen aus Lüttich” névvel kezdi. Ez a név a Nagybörzsönyől írott könyvben nem szerepel. Nem tudni azt, hogy hol találta, és sajnos már megkérdezni sem lehet tőle, mert már meghalt. Márpedig Lüttich a belga Liege német neve, a település nevét tehát a Lüttich tartományból származó Pilsenre lehet fordítani. Elég messze van Bajorországtól, vagy a dél-német területektől.

Zolitól megtudtam, hogy a II. világháborúig több szerző is írt a börzsönyi tájszólásról, de nagyon eltérő eredményekre jutottak. Bél Mátyás a XVIII. sz. elején szász nyelvet beszélőknek mondja a helyi lakosokat. A nyelvet jelenleg is beszélők szintén szász nyelvnek tartják a börzsönyit. Manherz Károly és a nyelvészek jó része az archaikus dél német tényezőt hangsúlyozza. Talán mind a két félnek igaza van, és egy kevert nyelvről, kevert népről beszélhetünk. Jó lenne, ha valaki teljesen lejegyezné, és kielemezné ezt a különös nyelvet.

Vannak olyan feltételezések, hogy a török idők alatt a lakosság német része elmenekült a faluból, mert a török adóösszeírásokban magyar nevek fordulnak elő.  De akkor vajon kik költöztek a helyükbe? Nem valószínű, hogy valaki a törökök által meg nem szállt területekről, török területre költözött volna. A török terülten történő vándorlásnak megint semmi értelme. Márpedig a falu az 1570-es években a közepes nagyságú települések közé tartozott, de az adója nagysága néhány várost is megelőzött. Ez pedig arra utal, hogy Nagybörzsöny még a török hódoltság korszaka alatt is gazdaságilag erős település volt, tehát nem volt olyan igazi, gazdasági ok, ami miatt a németeknek el kellett volna menekülniük.

Más adatok is utalnak a német lakosság folytonosságára. Egy evangélikus német lelkész szerint 1572-ben Nagybörzsönyt jórészt németek lakják. De talán fontosabb bizonyíték az, hogy Nagybörzsöny bírái még az 1600-as évek elején, tehát még a török hódoltság alatt is németül leveleztek a magyar kamarával. A magyar lakosú települések viszont a latint használták. Az 1688. évi adóösszeíráskor a korábbi török összeíráskor szereplő magyar nevek már németül vannak leírva. Számomra a középkori német lakosság folytonossága a faluban, egyértelmű.

A török hódoltság utáni időkben a település németjeinek a sorsát egyszerűbb nyomon követni, már csak az 1689 óta meglévő egyházi anyakönyvek miatt is. A település egy ideig aránylag egyenletesen fejlődött. A település lakói nyugodtan élhettek. Ez az állapot a XX. századig tartott. Ekkor először az első, majd a második világháború hatásait sínylette meg a falu.

A helyi németség szempontjából talán a második világháború következményei voltak a legsúlyosabbak. A háború után Nagybörzsöny is telepes község lett, német lakosságát kitelepítésre ítélték, volksbundista voltuk miatt. Pedig egy 1945-ös összeírás alapján 100 nagybörzsönyit soroztak be az SS-be, azok közül is 85-öt erőszakkal, és mindössze 15-en voltak önkéntesek. Ha hozzávesszük, hogy akkoriban a település lakossága körülbelül 1800 fő volt, aminek döntő többségét, több mint 80%-t németek adták, akkor látható, hogy milyen nevetséges szám az a 15 önkéntes.

A német családok 40%-át kitelepítették, vagy összeköltöztették. Azonban a nagybörzsönyieket nem német nyelvterületre, hanem Nógrád megyébe, magyar környezetbe kerültek. Ezeknek a családoknak a nagy része tíz éven belül visszavándorolt. A többi családnak a magyarságba történő beolvadása mára gyakorlatilag teljesnek mondható. Az idősek legtöbbje mára kihalt, a fiatalok pedig nem beszélik az ősi börzsönyi németet. De nem jártak sokkal jobban a Nagybörzsönyben maradottak sem. A faluba történő betelepítések miatt a németség aránya csökkent, igaz, az 1980-as években a lakosság 60-62%-a németnek vallotta magát.

A még mindig nagyszámú németség ellenére, a faluban a fiatalabb korosztályból egyre kevesebben beszélik a börzsönyi németet. A Zoli szerint már nem beszélhetünk nagyszámú németségről, csak nagy számú német nevűről, illetve német származásúról. A 60 év alattiak nagy része nem beszéli, az 50 év alattiak nagy része már nem is érti a börzsönyi német nyelvet. Akik mégis beszélik, azok is sokszor magyar szavakat kevernek a beszédbe, azzal helyettesítenek. Így már most is elveszettnek tekinthető a szókincs egy része. 15-20 éven belül csak elvétve lesz valaki, aki beszélni fogja. Márpedig ez a több évszázados nyelv, és vele együtt egy kis kultúra pusztulásához fog vezetni. Az lenne jó, ha valaki, aki ért hozzá lejegyezné, hogy legalább holt nyelvként fenn maradjon, és ne tűnjön el a történelem süllyesztőjében. Ha ez nem történik meg, akkor tényleg elfelejtett németekről beszélhetünk.

 

 

 

Fleischer Tibor

Bátaszék (Badeseck) 2002. 01. 03.